Hamarosan érkezik az elektromos Citroen e-Berlingo, hét üléssel és 280 kilométeres hatótávval

In elektromos autók

A Peugeot nemrég dobta piacra a Partner és a Rifter elektromos változatait, most a Citroen is ugyanezt tette és bemutatta a Berlingo nulla kibocsátású verzióját.

Kívülről alig észrevehető a változás, szinte csak egy „e” betű került a név elé, ezzel kiemelve az elektromos jellegét. A 2021-es e-Berlingo ugyanazt az erőátvitelt használja, mint a Peugeot márkatestvérei. Egy 136 lóerős és 260 Nm nyomatékkal rendelkező elektromos motort kapott, amelyet 50 kWh-s akkumulátor működtet és a végsebessége 135 km/óra, ami elég kevés. A lítium-ion akkumulátor 280 km-re (WLTP) elegendő energiát biztosít, ez 5 km-rel haladja meg az e-Partner és az e-Rifter megtehető távolságát.

Kétféle méretben kerül forgalomba, Medium és XL változatban, a kisebb 5 üléses modell hossza 4,4 míg a nagyobb testvér 4,75 méter, ehhez a változathoz már 7 ülés is kérhető. Opcionális extra a Modutop csomagtartó, amely összesen 26 tároló rekeszt rejt magában. A M verzió csomagtér mérete 775 liter, az öt üléssel szerelt XL-ben már 1050 liternyi rakodótér áll rendelkezésre. A hosszabb változat csomagtartója összecsukott hátsó ülésekkel akár 2126 literre növelhető és 3,05 m hosszú tárgyak szállítására is alkalmas.

A középkonzol szépen letisztult, nincsenek felesleges kapcsolók, nincs sebességváltó kar sem, csak egy e-Toggle kapcsoló. Nyomógombok segítségével tud a járművezető választani a Drive, a Neutral, a Park és a Hátramenet között. Az automata normál vezetésnél a regeneratív fékezési funkciót is használja, és három féle vezetési módot kínál a közlekedéshez (Eco 60 kW, Normál 80 kW és a 100 kW maximális teljesítményt).

A Citroen elektromos MPV műszefalát egy 8 colos érintőképernyős kijelző uralja. Vezeték nélküli okostelefon integrációval rendelkezik és a kormány mögött egy 10 colos digitális műszercsoport, egy színes head-up kijelző tájékoztatja a sofőrt. Az autó számos vezetés támogató eszközzel van felszerelve. Ilyen a tolatókamera, a visszagurulás gátló lejtmenet vezérlővel, az aktív biztonsági fék, a sávelhagyás figyelmeztetés, holttér figyelő, a közlekedési tábla felismerő és a gyalogos figyelmezető rendszer.

A Citroen 2021 második felében indítja el az e-Berlingo forgalmazását Európában.

Forrás: carscoops

You may also read!

Berta Benjamin F4

F4-es Dávid az F3-as Góliátok között

Bár a Gender Racing Dávidját Berta Benjáminnak hívják, de az ősi bibliai történetet majdnem teljesen tökéletesen ültette át a

Read More...
Skoda Fabia

Itt a 4. generációs Skoda Fabia

A Skoda Fabia 22 éve indult hódító útjára és nagyon sikeres modellnek mondható. Ez már a negyedik generáció. A

Read More...
bővül a GreenGo

Két országban bővíti flottáját a GreenGo

Új, Skoda Citigo e iV elektromos autókkal bővül a GreenGo hazai és prágai flottája. Azért éppen ezzel a modellel,

Read More...