A vendégek még repetáztak is – Solid Racing Team Partnertalálkozó

In hír
rally

Partnertalálkozót tartott a Solid Racing Team Kiskunlacházán, ahol a Honda Civic Type-R és a Seat Ibiza jobb1-es üléseit lehetett kipróbálni a kíváncsiskodók számára. A program egyben egy jó teszt is volt, ahol Kondella Péter kivételével a csapat versenyzői hajthatták meg az autókat. A Honda kormányát egész nap Szilassy Arnold birtokolta, míg a Seatban Kállai Tamás és Oláh Zoltán váltogatta egymást.

rally

„Az elmúlt időszakban megtanultuk, hogy az emberi kapcsolatok sokkal fontosabbak, mint amennyire azt a hétköznapokban gondoljuk, ezért szerettük volna a partnereinket a mindennapi problémákból egy kicsit kirángatni és megautóztatni őket, hogy átérezzék, milyenek ezek a versenyautók belülről, továbbá pozitív élményeket szerettünk volna okozni számukra. A visszajelzések azt mutatták, hogy mindenki nagyon jól érezte magát” – kezdte a pénteki autóztatás kiértékelését Kondella Péter, majd hozzátette. „Voltak jó beszélgetések, jó élmények, nagyon finom ebéd, egyszerűen családias hangulatot sikerült kialakítanunk. Köszönöm mindenkinek, aki egy kicsit is hozzátett és nagyon sajnálom, hogy nem tudott mindenki eljönni. Aki ott volt, kaphatott egy szeletet a versenyzés által okozott feelingből és életérzésből.”

Peti nem vezetett egy métert sem, egy korábbi sérülése ezt nem tette lehetővé, de szerencsére Arnold már korábban is mehetett a Hondával, ezért most is rá esett a választás.

rally

„Arnold, Tomi és Zoli vezették az autókat és szerezték az élményeket a vendégeinknek. Azt kell, mondjam, nagyon jól összeállt a csapat, nagyszerű hangulatban telt el a nap. Bár Arnoldnak volt egy-két kisebb kalandja, de ez benne van. Maximálisan megbíztam benne, tudta nem életre-halálra kell menni az autóval” – folytatta Peti.

„Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget Petinek és az egész csapatnak. A srácok nagyon sokat dolgoztak azért, hogy ez a nap ilyen sikeresnek mondható legyen. Jó volt baloldalról megélni a pillanatot, hogy sok ember boldogan és mosolyogva száll ki mellőlem. Nem volt félelem, sem sikítozás, az emberek még repetáztak is. Ez volt a harmadik lehetőségem, hogy vezethettem a Hondát egy teszt keretein belül” – zárta a beszélgetést Szilassy Arnold.

A csapat együttműködő partnerei: ATG&CO Kft., Best-Vill 2000. Kft., C+D Automatika Kft., CorVinum Zrt., Dokutech Center Kft., Ecoffice Technology Kft., Egrokorr Festékipari Zrt., Evolution Consulting Kft., Hancosy-X Kft., Huniper Permetező Kft., Innovitas Nonprofit Kft., Ital Logisztika Kft., Koós-Wéber Kft., Raiker Kft., Seqomics Kft., Tower-Tech Kft., Labnet Hungary Kft., Global-Union Kft. – Kyocera.

 

Sári Péter
http://www.rallyheart.hu

You may also read!

Ez az Alfa Romeo GTS jöhetne 2025-ben

Az eszméletlen látványterv a független Guilherme Araujo autótervező GTS kupéra megálmodott ötlete. Fontos megemlíteni, hogy a tervező nem dolgozik

Read More...

Milyen lenne a Tesla Model 3 hűtőráccsal? A Manhart megcsinálta

A BMW-k és Audik átalakításáról híres német tuningcég most a Model 3-at vette kezelésbe. A Tesla mindig a csúcstechnológiát adja

Read More...
Harley-Davidson European Bike Week

Több ezer motorossal, óriási hangulatban telt Európa legikonikusabb motoros fesztiválja

A 2021-es Harley-Davidson European Bike Week több ezer motorost vonzott egész európából a Faaker-tóhoz, egy gyönyörű parthoz a karintiai

Read More...