Mindegyik gyorsot élveztük!

In sport
Vértes Rally

Beszélgetés Nagy Mátyás raliversenyzővel a Vértes rali után.

 

Vértes Rally
2021.08.28-29. Mór
Nagy Mátyás – Nagy Tamás
Horváth Rallye ASE
Mitsubishi Lancer EVO X RC2

Szombaton háromszor csapattatok végig az Oroszlány szakaszon. Jól indítottatok az időeredmény tekintetében. Viszont sikerült egy negyven másodperces büntit összeszedni. Miként is?
– Igen, jól sikerült az első gyorsaságink, de még javítani szerettünk volna. A második gyors előtti gyűjtőből kifelé vettük észre, hogy defektünk van, és kevés idő jutott a szerelésre, így kikéstünk. Rajt után kb. 2 km múlva újra defektet kaptunk, amit ott kellett helyben kicserélni.

Vértes Rally

Vasárnap a második gyors után 10perc volt a hátrányotok az előttetek lévővel szemben. Mennyit sikerült faragni ebből  nap végére?
– Sajnos nagy hátránnyal indultunk, de nem akartuk feladni. Gyakorlatilag utoljára megyünk evvel az autóval, szerettük volna mindenképpen befejezni a versenyt.
Vértes Rally

Ha jól látom az időeredményeteken, vasárnap  a Pusztavámi szakasz jött be nektek. Így van?
– Mindegyik gyorsot élveztük, de igaz hogy bejött a hosszú gyorsasági. Általában az ilyen típusú szakaszok tetszenek.

  Vértes Rally

A két nap alatt 1:20:22-t töltöttetek a Mitsubishi EVO X. versenyülésében. Miként is értékeled a versenyzéseteket? 
– Kicsit küzdős volt a verseny, de evvel az autóval való versenyzésünk is hasonló motívumokkal volt teli.

Vértes Rally

Legközelebb hol találkozhatunk veletek?
– Egy új projektbe kezdtünk, de még alakul.

Vértes Rally

Partnereink: Hiröstech Kft., Nagy Travel Kft., Lekri group Kft., Archeo gép Kft., Trans injekt Kft., Nardon Kft., Hudráné Horváth Andrea E.V., Wolf distribution Kft., From-to Kft., Haty szerviz, NRG agent Kft., P.S.S. Plusz Kft., Hirös consulting Kft., Chich ‘N’ Go, Kecskeméti sörház, Kovács Gépszer Kft., Efficiency Kft., Sd Mini Car Kft.

 

Fotó: Hajóka SportFotó

– Hajósi Miklós –

 

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

1000000 km

1 000 000 kilométert futott egy MINI Cooper D

A háromajtós négykerekű 12 év alatt tette meg a jubileumi távot. Rekordot jelentő teljesítmény az eredeti motorral és 100

Read More...
nyári útikalauz

Nyári autós útikalauz a Hankooktól: különleges célpontok, ahol még a zsúfolt autópályákat is elkerülhetjük

Júniusban, a nyári vakáció első hullámával családok és baráti társaságok indulnak útnak autóval a legnépszerűbb nyaralóhelyek felé, hogy kipihenjék

Read More...

Magabiztos győzelmet aratott a Toyota a Le Mans-i 24 óráson

A 7-es rajtszámú TR010 Hybrid legénysége a 14. helyről rajtolva, egy zseniális taktikai húzásnak és az erős versenytempónak köszönhetően

Read More...

Mobile Sliding Menu

×