A Volkswagen további chiphiányt prognosztizál, a termelés várhatóan 2022-ben tovább csökken

In autóipar

A Volkswagen nem hiszi, hogy a félvezető chipek legnagyobb hiányán már túl vagyunk, sőt a gyártási számok további csökkenésére készül.

A német Manager Magazin meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a legnagyobb német autógyár már olyan forgatókönyvre készül, amelyben a chipválság 2023-ig is eltart. A legpesszimistább jóslatok szerint a termelés 2022-ben további egymillióval csökken az idei 9 millióról. A legfrissebb jelentés szerint a helyzet átmenetileg javult, de 2021 év végétől a termelés újabb visszaesésére számítanak.

A Reutersnek nyilatkozva a VW szóvivője elmondta, hogy a chiphiány enyhe mérséklődésére számít 2022 első felében, de úgy véli, hogy a jövő év továbbra is erősen ingadozó marad. Német versenytársai, a BMW és a Daimler is nagyjából ugyanerre számít és azt jósolják, hogy a hiány a jövő év végéig biztosan kitart.

Az elhúzódó válság kezelésére a Volkswagen, az Audi és a Skoda már bejelentette, hogy az alkatrészhiány miatt január 10-ig meghosszabbítják az ünnepi szünetet, de az Audi szerint a helyzet hónapokig is megmaradhat. „Arra számítunk, hogy a következő évben hónapokig érint bennünket az alkatrészválság” – mondta a szóvivő. “A hiány még jóval tovább is eltarthat.”

A Porsche is pesszimista a chipválság végét illetően. A válság kezelésére azt mondta, hogy az autógyártóknak saját kezükbe kell venniük a gyártást. „Aki azt hiszi, hogy a chipválság a következő évben megnyugszik, téved” – mondta Oliver Blume vezérigazgató a német sajtónak.

A becslések szerint szeptemberig a chiphiány 210 milliárd dollár bevételkiesést okozott az autóiparnak, és 7,7 millióval kevesebb járművet eredményezett, mint amennyit 2021-re terveztek.

Forrás: https://www.carscoops.com/2021/12/volkswagen-unconvinced-chip-crisis-will-ease-anticipates-production-to-fall-again-in-2022/

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

1000000 km

1 000 000 kilométert futott egy MINI Cooper D

A háromajtós négykerekű 12 év alatt tette meg a jubileumi távot. Rekordot jelentő teljesítmény az eredeti motorral és 100

Read More...
nyári útikalauz

Nyári autós útikalauz a Hankooktól: különleges célpontok, ahol még a zsúfolt autópályákat is elkerülhetjük

Júniusban, a nyári vakáció első hullámával családok és baráti társaságok indulnak útnak autóval a legnépszerűbb nyaralóhelyek felé, hogy kipihenjék

Read More...

Magabiztos győzelmet aratott a Toyota a Le Mans-i 24 óráson

A 7-es rajtszámú TR010 Hybrid legénysége a 14. helyről rajtolva, egy zseniális taktikai húzásnak és az erős versenytempónak köszönhetően

Read More...

Mobile Sliding Menu

×