Hertlik Donoven: „Túl vagyok életem első enduro versenyén, ami egyben a legrövidebb is”

In sport
Hertlik Donoven

Nagy várakozással készült a Tamásiban rendezett enduro Európa-bajnoki viadalára a magyar endurocross egyik legjobbja, Hertlik Donoven. A korábbi háromszoros magyar bajnok motoros számára hamar véget ért sajnos a sportágban való bemutatkozása, ugyanis a második kör cross tesztjén történt kicsúszása miatt olyan sérülést szenvedett a motorja, hogy fel kellett adnia a további versenyzést. A Korda Racing versenyzője ugyanakkor úgy véli, így is rengeteget tanult a hétvégén.

 

 

Noha remekül indult Hertlik Donovennek az idei endurocross bajnoki szezon – a harmadik helyen végzett az idénynyitón –, úgy tűnik, a szerencse elpártolt tőle. Előbb egy betegség miatt nem tudott elindulni a bajnokság második fordulójában, majd az elmúlt hétvégén a Tamásiban rendezett enduro Európa-bajnoki futamon esett ki nagyon bíztató kezdetet követően.

Hertlik Donoven

„Életem első enduro viadalán rögtön egy erős mezőnyben mutathattam volna meg magam. A meghívásos futamban állhattam volna rajthoz, ám a második kör cross teszten sajnos az egyik kanyarban elcsúsztam, és nekimentem egy pályaszéli karónak, ami beakadt a benzincsövembe, és kitépte az injektorból. Nem tudtam folytatni, holott a harmadik helyen álltam… Így én már akkor túl voltam életem első és legrövidebb enduro Eb-futamán, amikor az igazándiból el sem kezdődött. A történtek ellenére nem vagyok elkeseredett, ugyanis legalább volt alkalmam megtapasztalni, milyen is egy ilyen komoly nemzetközi viadalon egy versenyhétvége” – állította Donoven.

Hertlik Donoven

A Korda Racing csapattulajdonosa szerint versenyzőjének hatalmas pechje volt, de őszintén reméli, hogy legközelebb már a futamon is képes lesz hasonló eredményre, mint most a szabadedzésen.

 

„Igazán kicsi hiányzott ahhoz, hogy Donoven az Eb-mezőnyben is maradandót alkosson. Számára új terepen is bizonyított, és ha csak egy kicsit szerencsésebb, a motor nem sérül meg. Addig igencsak versenyképes volt, így biztos vagyok abban, hogy a megsérült benzincső egy remek nemzetközi sikertől fosztott meg minket” – jelentette ki Korda Erik csapattulajdonos.

 

http://facebook.com/kordaracingHU
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-Híd Zrt., Concordia-Therm Kft.

You may also read!

Tatai Motoros Fesztivál

Látványos motoros felvonulás is lesz Tatán, ahol új, kétnapos fesztivállal teremthetnek hagyományt

Két napra a motorosok fellegvárává válik nyáron Tata, ahol hagyományteremtő céllal egy új rendezvényt szerveznek. A júliusi Tatai

Read More...
BYD plug-in hibrid

A BYD stratégiát váltott, Európának még nem kell az elektromos autó

A BYD szerint az európai vásárlók még nem akarnak tisztán elektromos járműveket venni. A vállalat legújabb terve, hogy

Read More...
AUDI E5 Sportback

A ’nagy’ AUDI elektromos autója ultramodern, de mégis nevetség tárgyáva vált

A sanghaji bemutatón az AUDI E5 Sportback nagy figyelmet kapott, azonban ez nem olyan figyelem volt amilyet a márka

Read More...

Mobile Sliding Menu

Verified by MonsterInsights