A Suzuki Vitara sofőrje nem rég állt bíróság elé a megdöbbentő februári viselkedése miatt. A mentőkocsiba szerelt fedélzeti kamera rögzítette ahogy szándékosan akadályozza a riasztáshoz vonuló mentőt.
A rendőrség tájékoztatása szerint a mentőszolgálatot egy összeesett férfi miatt riasztották.
A mentőautó a riasztás miatt felkapcsolt kéklámpákkal és szirénával sietett, amikor megelőzte az Albert Butler által vezetett Suzukit. Ez láthatóan feldühítette őt és visszaelőzte a mentőautót, majd bevágott elé és ’bűntetőfékezett’.
A két jármű ugyanazon az útvonalon haladt tovább, Butler többször hirtelen fékezett, lassította a mentőautót illetve annak vezetőjét zavarta, hogy megleckéztesse. Még akkor sem volt hajlandó elengedni a megkülönböztető jelzéseit használó mentőt, amikor az már út közepén ment vagy előzni készült.
Butler elismerte bűnőségét a bíróságon. Veszélyeztetés és a mentőszolgálat akadályozása miatt vádat emeltek ellene augusztusban és most a hónap elején kihirdették az ítéletet. Tettéért a Reading-i Koronabíróság nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést és 200 óra fizetetlen közmunkát kapott, amelyet 18 hónapra szétosztva kell végeznie. Butlert három évre eltiltották a vezetéstől és 600 font (kb. 275 ezer forint) bírság megfizetésére kötelezték.
Albert Butler sentenced to 8 mths (suspended for 18 mths) for dangerous driving & obstructing/hindering a SCAS emergency worker in Maidenhead. He was also banned for 3 years & given a rehabilitation order.
Read more from @ThamesVP here: https://t.co/kuwh1e8fEx@TVP_Maidenhead pic.twitter.com/Sj8mRwUl6e
— South Central Ambulance Service (@SCAS999) November 9, 2022
Matt Cadmore, az esetet vizsgáló őrmester egy korábbi nyilatkozatában elmondta: „Butler vezetési módja teljesen elfogadhatatlan volt. Szándékosan többször megkísérelte akadályozni a mentőautó haladását, nagy veszélybe sodorta a többi közlekedőt és ezzel egyidejűleg késleltetett egy mentőjárművet a sürgősségi orvosi ellátás közben. A másodpercek is sokat számítanak, amikor egy mentőautó szirénázva közlekedik és a Butler által okozott késleltetés jelentős hatással lehetett volna a beteg életére is.”
Az eset kapcsán a South Central Ambulance Service NHS Foundation Trust műveleti igazgatója is megszólalt és a valaha látott legrosszabbnak nevezte a látottakat. Mark Ainsworth hozzátette: „A vádlott értelmetlen és felelőtlen cselekedeteivel saját magát, a többi közlekedőt és a mentőszemélyzetet súlyos kockázatnak tette ki.”
Forrás: https://www.carscoops.com/2022/11/uk-driver-caught-on-dashcam-deliberately-blocking-ambulance-gets-3-year-driving-ban/