A nyugati autógyártók teljesen elengedték Oroszország autóiparát az Ukrán invázió után. A szankciók miatt az orosz vállalatok nehezen tudják pótolni a gazdasági károkat.
A KAMAZ felkarolta a Moszkvics márkát és nem sokkal ezután bemutatta a vadonatúj Moskvich 3-at. A modellt a Renault leállított üzemében szerelik össze, amely a Moszkvai Autógyár Moskvich nevet kapta.
Az értékesítés a tervek szerint a jövő hónapban elkezdődik. A vállalat célja, hogy még az év végéig 600 járművet legyárt. Közülük 400-at belső égésű motorral szerelnek és a maradék 200 autó teljesen elektromos lesz.
A KAMAZ sajtóközleményt adott ki, amelyben könnyelműen elárulta a részleteket is. A Reuters jelentése szerint a kínai JAC támogatja az gyárat. Ez elég egyértelműen látszik, mivel a Moskvich 3 a kínai JAC JS4 Moszkvics emblémás változatának tűnik.
Az ICE-hajtású Moskvich 3 1,5 és 1,6 literes benzinmotorral készül, amely akár 148 LE teljesítményt és 210 Nm nyomatékot szolgáltat. A villanyos verzióról egyelőre semmit sem adtak ki. Nem lenne meglepetés, ha egy 10,25 colos digitális műszercsoportot és egy hozzáillő 10,25 colos infotainment rendszert is találnánk a kocsiban.
A Moskvich 3-at félig önállóan gyártják majd az oroszok, a gyártás többi részében a kínai partnerekre hagyatkoznak. A KAMAZ közleményében elárulta azt is, hogy 2024-től fokozatosan növelik az alkatrészek helyi gyártását, így egyre nagyobb részben önállósodnak.
A végső cél, hogy a Moszkvics egy orosz elektromos autót, orosz alkatrészekből a saját univerzális platformján gyártson. Ez annyit jelent, hogy Oroszországban készítik teljes egészében az elektromos motort és az akkumulátort is.
A KAMAZ a termelés gyors növelését tervezi, 2023-ban legalább 50 000, 2024-ben pedig legalább 100 000 jármű összeszerelését kívánják elérni. Szergej Kogogin, a KAMAZ főigazgatója is megszólalt a sajtóközleményben: „Örülünk, hogy a KAMAZ fejlesztései az orosz autóipar fejlődését szolgálják összhangban a csúcstechnológiás és környezetbarát járművek globális trendjével.”
Forrás: https://www.carscoops.com/2022/11/soviet-era-moskvich-returns-with-a-rebadged-chinese-crossover/