A Volkswagen nemrég bejelentette, hogy a Pikes Peak-i győzelmük után most a legendás Nordschleife-t célozzák meg elektromos versenyautójukkal, az ID. R-el. A sofőr Romain Dumas lesz, aki már bizonyított a villanygéppel.
Erről itt írtunk korábban. Most pedig túl vannak az első tesztkörökön, ahol rengeteg adatot és tapasztalatot gyűjtöttek. Persze itt nagyobb végsebességre és teljesen más futómű beállításokra van szükség. Ahogy a pilóta is elmondta, itt sokkal több a hupli, így fontos a hasmagasság és a lengéscsillapítók pontos beállítása.

„A korábbi számítógépes szimulációk eredményei alapján most az volt a cél, hogy az ID. R-nek főleg a futóművét ehhez a meglehetősen egyedi pályához hangoljuk. Az energiagazdálkodás máris tökéletesen működött, így a tervek szerint haladhattunk a tesztel és a Bridstone több féle verseny gumiját is sikerült összehasonlítani.” – mondta Sven Smeets, a VW Motorsport igazgatója a tesztről.
Arról, hogy mennyire sikerült megközelíteni, vagy esetleg máris túlszárnyalni az előző rekordot, nem esett szó. De a videón a sok mosolygós arc mindenesetre bizalomra ad okot.

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére



