Ismét Mitropa két autóval!

In sport
Mitropa

Két autóval képviselteti magát a Ritmus ASE a Baranya Kupán. Két R5-ös Fabiával, mindkettő a Korda Racingtől érkezik, ráadásul az egyik autó még 0 km-es, ez lesz az első bevetése. Utóbbival a Várkonyi-Makai páros, míg a másik autóval, amelyik itthon toronymagasan vezeti a bajnokságot, a Klausz-Csányi páros küzd meg a Mitropa győzelemért.

Várkonyi Szabolcs:

Bár már lassan egy éve, hogy Skodára váltottunk, sokat még nem tudtam vele menni aszfalton, hisz tavaly egy baleset, idén egy rosszullét állított meg pár km után. De ez nem lehet kifogás, a Baranya Kupa pályáit ismerem, tavaly már mentem R5-ös autóval is rajtuk, így nem hinném, hogy gondot okozna a váltás.

Mitropa

Jó lesz már ismerős terepen versenyezni, ahol csak az autóra kell koncentrálni. Kristóf 2-ből kettőt nyert idén a Mitropán, aztán nem indult, így visszacsúszott a 7. helyre, mi most azzal szeretnénk segíteni, hogy minél több pontot elvegyünk az ellenfeleitől, bár nem sokan fognak sajnos indulni az időpont változtatás miatt. Azért marad ellenfél a Mitropán kívül is, de szeretnénk dobogón végezni végre az abszolútban is. A pályák gyorsak, szélesek, de meg kell küzdeni az ilyenkor szokásos nagy meleggel is. Az autónk vadi új lesz, ez izgalmassá teszi számunkra a versenyt, reméljük csak pozitív értelemben!

 

Klausz Kristóf:

Ismét visszatérünk a Mitropa Kupába és ismét Skodával. Valamennyire már megismertem az autót, kétszer nyertem is vele idén, így remélem most a Mitropa győzelemért küzdhetünk, de az abszolútban is szeretnénk nyerni.

Mitropa

A pályákat ismerjük, Botinak ez hazai verseny. Ha jól szerepelünk, vissza kerülhetünk a Mitropa képzeletbeli dobogójára. Sokat fogok tesztelni, lesz velünk egy cseh mérnök is, remélem sikerül tökéletes beállításokat találni a versenyre és a későbbiekre. Most mozgalmas időszakban vagyunk, hisz 10 héten belül ötször is versenyautóba ülünk, ez minden bizonnyal sokat fog segíteni a gyorsulásban. Várjuk a versenyt nagyon, szeretnénk itthon is bizonyítani R5-ös autóval, hogy aszfalton is gyorsan tudunk vele menni!

Mitropa

Köszönjük a Ritmus ASE partnereinek a támogatást! CS Process Kft, Hetech Trend Kft, VPT Group Kft, Sun&Fun Holidays Kft, Autóflex Kft, Krisped Kft, Droidx Kft, Airvent Zrt, Horsens Partners Kft , Villumen Kft,  ZFW Hortiservice Kft, Sütödetech Kft, Unilub Kft, Multikomplex Budapest kft., RD Interbox Trans Kft,  Aqua-Start Kft, Atra Kft, Carwax Hungária Kft, Levi-Metal Kft.

 

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Kia EV4 GT

A Kia egyedülálló EV4 GT Tribute modellel tiszteleg Rafael Nadal, a „salakpályák királya” előtt

A Kia Corporation (Kia) teljes méretű agyag koncepciómodellt készített a Kia EV4 GT-ről, amelyhez az agyagot Rafael Nadal azon

Read More...
Zemplén Rally

Izgalmas végjáték a szezonzárón! Még bárki lehet bajnok a Peugeot Kupában!

A másfeles szorzójú Zemplén Rally-n, az Országos Rally Bajnokság idei utolsó állomásán fog eldőlni, ki lesz 2026-ban a Peugeot

Read More...
gokart

“Az eddigi legnehezebb évem a motorsportban” – évértékelő Nagy Ádám Senior kategóriás gokartpilótától

A 2026-os év egy igazi hullámvölgy volt számunkra.Rettentő erős kezdés február végén Olaszországban jesoloban. Heat győzelmek sorozata után

Read More...

Mobile Sliding Menu

×