Nálunk is kapható a teljesen elektromos Mini

In elektromos autók, hír

A nemzetközi piaci bevezetéssel egy időben, márciustól Magyarországon is megjelenik a Mini teljesen elektromos autómodellje, a Cooper SE, amelynek sajtóbemutatóját kedden tartották Budapesten

2023-ra már 25 teljesen elektromos és plug-in hibrid meghajtást használó modell lesz a BMW-csoport kínálatában. A cégcsoport 2006 óta 60 százalékkal csökkentette károsanyag-kibocsátását – mondta Maciej Galant, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója. Tájékoztatása szerint az elektromos Mini minden olyat tud, amit a hagyományos meghajtású modelljeik: a prémium minőség, stílusos megjelenés és a vezetési élmény is megmaradt.

A Mini Cooper SE a hagyományos, háromajtós Mini Cooper alapján készült, alacsony tömegközépponttal, a dinamizmusra fókuszálva, a belsőégésű erőforrást pedig egy 184 lóerős villanymotor váltotta le – mondta Salgó András vállalati kommunikációs igazgató. Hatótávolsága 235-270 kilométer, és 35 perc alatt 80 százalékra feltölthető az akkumulátora villámtöltővel.

A legolcsóbb teljesen elektromos Mini ára 10 millió 500 ezer forinttól indul, amely az elektromos autókra kapható – jelenleg átalakuló – állami támogatással 9 millió forintos kezdő árat jelenthet. A magyarországi piacon 2019-ben összesen 1706 teljesen elektromos autót adtak el.

A Datahouse adatai szerint tavaly a magyarországi újautó-piacon 157 906 személyautó kelt el, így a BMW részesedése a 3714 eladott autóval 2,35 százalékos. Miniből 424 fogyott, 157 darabbal több a 2018. évinél, a márka a piac 0,27 százalékát birtokolja

Forrás: MTI

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

BMW Vision K18

A BMW Motorrad a Concorso d’Eleganza Villa d’Este-n mutatta be a BMW Motorrad Vision K18-at

A BMW Vision K18 koncepciómotor a luxust és a dinamizmust kívánja két kerékre vinni. A BMW eme kifinomult alkotását

Read More...
légi taxi

A Toyota partnerének elektromos légi taxija New York fölött repül

Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város fölött, majd hét perc

Read More...
Hegyi Szlalom

Négy autóval szerepelt a Horváth Rallye ASE a szentkúti Hegyi Szlalomon

A Horváth Rallye ASE négy versenyzővel képviseltette magát a szentkúti Hegyi Szlalomon, ahol közel 120 autó állt rajthoz. Az

Read More...

Mobile Sliding Menu

×