Megrázta a koronavírus-válság, de úgy tűnik, mégis megmenekül a Renault

In hír

5 milliárd eurós, állami garancia mellett nyújtott hitelről egyezett meg nagybankokkal a Renault

A Renault eladásai már a válság előtt sem alakultak jól, a vállalat tavaly veszteséges volt, és már jóval a globális járvány kitörése előtt estek az eladások.

Eddig az idei év drámai, áprilisban a vállalat eladásai az EU-ban 79 százalékkal zuhantak, ezzel a francia autógyártó csoport az év első 4 hónapjában 47 százalékkal kevesebb autót adott el, mint egy éve.

A francia autógyártóval kapcsolatban az elmúlt hetekben többféle finanszírozási lehetőséget is megemlítettek, akár az állami tulajdonszerzés sem volt kizárt. A Reuters úgy tudja, hogy a francia vállalat tető alá hozott egy megállapodást bankokkal egy állami garancia mellett nyújtott 5 milliárd eurós hitelről, aminek a segítségével biztosítanák az autógyártó likviditását a nehéz időkben.

A hitelmegállapodáson a Renault már közel egy hónapja dolgozott, a konstrukciót még a Renault menedzsmentjének és a francia gazdasági miniszternek is jóvá kel hagynia.

Renault gyár Flins

Forrás: portfolio.hu

 

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×