Az 1000 lóerős teljesen elektromos BMW M5 2024-ben érkezhet

In elektromos autók, hír

A BMW-nél azt állítják, hogy a következő generációs M5, hibrid és teljesen elektromos változatban is megjelenik. A tervek szerint a “családi” sedan és esetleg kombi változata a korábban elképzelhetetlen 1000 lóerős teljesítménnyel is kapható lesz.

Úgy tűnik, hogy a következő generációs BMW 5 sorozata 2023 közepére elkészül és körülbelül 1 évvel később az új M5 is forgalomba kerül.

Az angol Car Magazine értesülése szerint két erőátviteli lehetőség közül lehet majd választani. Az egyik változat plug-in hibrid lesz, amely kombinálja a turbófeltöltővel szerelt V8-as benzinmotort, kb. 750 lóerőt és 1000 Nm nyomatékot szolgáltat. Ugyanakkor nem ez a változat fogja maga mögé utasítani a vetélytársakat az utakon.

Készül egy teljesen elektromos M5 is, amely a tervek szerint 2024-ben vagy legkésőbb 2025-ben elérhető lesz. Ez a modell várhatóan a 135 kWh-os Gen V akkumulátort kapja, amely ugyanolyan 800 V-os, mint a Porsche Taycan-ban. Állítólag az autó három elektromos motorral készül, kettő a hátsó és egy az első kerekeket hajtja, ezzel a kombinációval 1000 lóerős teljesítményt produkál. Az autó kevesebb, mint 3 másodperc alatt képes lesz elérni a 100 km/óra sebességet és a WLTP hatótávolsága 700 km körül lehet.

A következő generációs BMW M5 nem lesz egyeduralkodó a nagy teljesítményű elektromos autók között. A Tesla elkészíti az S modell hárommotoros változatát, amely valószínűleg közel 1000 lóerős lesz.

Miközben a belső égésű motorok lassan elhalványulnak, úgy tűnik, hogy a szuper személyautók néhány évvel később újraértelmezve élik virágkorukat.

Forrás: carscoops

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Kia EV4 GT

A Kia egyedülálló EV4 GT Tribute modellel tiszteleg Rafael Nadal, a „salakpályák királya” előtt

A Kia Corporation (Kia) teljes méretű agyag koncepciómodellt készített a Kia EV4 GT-ről, amelyhez az agyagot Rafael Nadal azon

Read More...
Zemplén Rally

Izgalmas végjáték a szezonzárón! Még bárki lehet bajnok a Peugeot Kupában!

A másfeles szorzójú Zemplén Rally-n, az Országos Rally Bajnokság idei utolsó állomásán fog eldőlni, ki lesz 2026-ban a Peugeot

Read More...
gokart

“Az eddigi legnehezebb évem a motorsportban” – évértékelő Nagy Ádám Senior kategóriás gokartpilótától

A 2026-os év egy igazi hullámvölgy volt számunkra.Rettentő erős kezdés február végén Olaszországban jesoloban. Heat győzelmek sorozata után

Read More...

Mobile Sliding Menu

×