Balesetben szakadt ketté a Tesla az akkucellák szétszóródtak a környéken

In elektromos autók

A Tesla Model 3 teljesen megsemmisült, amikor szörnyű balesetet szenvedett az oregoni Corvallis-ban. Szerencsére az autó vezetője súlyosabb sérülések nélkül megúszta az esetet.

A kórházba szállítása után kiderült, hogy a sofőr kábítószer befolyásoltsága alatt állt, amikor elvesztette az EV irányítását, lerepült az autópályáról, két fát kiszakított és még egy elektromos oszlopot is kidöntött. A balesetben az autó szó szerint kettészakadt.

A rendőrségi vizsgálatok alapján kiderült, hogy a Tesla 160 km/órát is meghaladó sebességgel száguldott. A Corvallis Városi Rendőrkapitányság megosztott néhány fotót a balesetről. A képeken azt mutatják, hogy a Tesla alkatrészei, beleértve az elemeket is, szétszóródtak a környéken.

A Model 3 akkumulátora több ezer hengeres cellából áll. A baleset olyan erejű volt, hogy ezek az elemek átlyukasztották az autó karosszériáját és messzire repültek a baleset helyszínétől. A cellák két közeli ingatlan ablakát is betörték. Az egyik elem egy ágyon landolt és tüzet okozott, egy másik pedig egy helyi lakos ölében pottyant, nem kis rémületet okozva. Az autóról leszakadt gumiabroncs átszakította a közeli lakótelep második emeletén egy lakás oldalfalát és az itt található vízcsöveket eltörte, ezzel tönkretette a lakás fürdőszobáját és az alatta lévő lakást elárasztotta vízzel.

A Corvallis városi Rendőrkapitányság közleménye szerint azonnal megkezdték a lehető legtöbb cella összegyűjtését, de figyelmeztette a helyi lakosokat, hogy ha találnak leszakadt alkatrészeket azonnal értesítsék a hatóságokat. Felhívta a figyelmet, hogy az akkumulátor alkatrészei akár 24 órán át is forrók maradhatnak és mérgező gőzök, anyagok szabadulhatnak fel belőle.

A sofőr, Dylan Milota a baleset idején marihuána hatása alatt állt. Gyorshajtás és baleset okozása valamint veszélyeztetés bűncselekmény elkövetése miatt letartoztatták.

Forrás: carscoops

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

1000000 km

1 000 000 kilométert futott egy MINI Cooper D

A háromajtós négykerekű 12 év alatt tette meg a jubileumi távot. Rekordot jelentő teljesítmény az eredeti motorral és 100

Read More...
nyári útikalauz

Nyári autós útikalauz a Hankooktól: különleges célpontok, ahol még a zsúfolt autópályákat is elkerülhetjük

Júniusban, a nyári vakáció első hullámával családok és baráti társaságok indulnak útnak autóval a legnépszerűbb nyaralóhelyek felé, hogy kipihenjék

Read More...

Magabiztos győzelmet aratott a Toyota a Le Mans-i 24 óráson

A 7-es rajtszámú TR010 Hybrid legénysége a 14. helyről rajtolva, egy zseniális taktikai húzásnak és az erős versenytempónak köszönhetően

Read More...

Mobile Sliding Menu

×