A BMW már egy millió eladott elektromos/hibrid autónál tart és további két milliót ígér 2025-ig

In elektromos autók

A BMW hivatalosan is eladta az egymilliomodik villamosított autóját és átadta a teljesen elektromos BMW iX kulcsát a BMW Welt németországi szalonjában a boldog tulajdonosnak.

Pieter Nota, a BMW AG értékesítésért felelős vezetője az átadási ceremónia után az újságíróknak elárulta, hogy a BMW által eladott elektromos járművek nagyjából 70 százaléka hibrid volt, majd hozzátette, hogy a BMW 2025-ig körülbelül 2 millió teljesen elektromos járművet szállít a vásárlóknak és reményeik szerint 2030-ra az általuk értékesített járművek legalább 50 százaléka kizárólag elektromos lesz.

„Egymilliomodik villamosított járművünk átadásával komoly mérföldkőhöz érkeztünk és máris a következő előtt állunk. Célunk, hogy mindössze két év alatt áttörjük a kétmilliós határt” – mondta Nota. „Folyamatosan bővülő termékpalettánknak köszönhetően ambiciózus értékesítési célokat tűztünk ki magunk elé, különösen a teljesen elektromos járműveket illetően. 2022-ben az idei eladások megduplázására törekszünk. Így 2025-ig a BMW Group körülbelül újabb kétmillió elektromos járművet szállít majd az ügyfeleknek. Arra számítunk, hogy 2030-ra minden második BMW konszernhez tartozó eladott jármű teljesen elektromos lesz.”

A BMW a következő években több teljesen elektromos modellt mutat be. Az elsők között jelenik meg a BMW 7-es sorozat és a BMW X1 elektromos változata. 2023-ban egy elektromos 5-ös sorozattal egészül ki az autógyártó kínálata. A tervezett elektromos járművek közé tartozik a Mini Countryman és a Rolls-Royce Spectre utódja. A bejelentések szerint a 2030-ra minden Mini modell elektromos lesz és a Rolls-Royce is legkésőbb 2030-ra teljesen elektromos márkává válik.

Dr. Andreas Aumann, a BMW csoport stratégiai részleg vezetője közleményében elmondta, hogy a töltési infrastruktúra fejlesztése elengedhetetlen a villanyautózás felfutásában.

„Az elektromobilitás holisztikus gondolkodást és megvalósítást igényel” – mondta Aumann. „Ezért nem csak rendkívül jó elektromos autókat kínálunk ügyfeleinknek, de gondoskodunk a töltés egyszerűségéről és kényelméről. Vállalásunk a teljes értékláncra kiterjed. Az autóktól és szolgáltatásoktól a stratégiai befektetéseken át egészen a saját vállalati töltési infrastruktúra kiépítéséig.”

Forrás: https://www.carscoops.com/2021/12/bmw-delivers-1-millionth-electrified-vehicle-promises-2-million-evs-by-2025/

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...
Ultimate Celica

180 lóerőből 500: az Ultimate Celica története

Elsőkerékhajtás, 180 lóerő, 1,8 literes szívómotor: ilyen volt a hetedik generációs Celica GT-S. Néhány akkori Toyota-főnök fantáziáját megmozgatta az

Read More...
differenciálmű

A differenciálmű – jövőre lesz 100 éves

A differenciálmű - autós szlengben difi – fő feladata a motor nyomatékának átvitele a kerekekre. Ez a fantasztikus találmány

Read More...

Mobile Sliding Menu

×