Kamionnal a finn prérin – Mercedes Arocs

In auto
Kamionnal a finn prérin

          Friedhelm Schäfer német teherautó sofőr nyolc éve költözött Finnországba. Azóta vezeti négy tengelyes Mercedes-Benz Arocs-át egy öt tengelyes utánfutóval. A kilenc tengelyes szerelvénnyel Friedhelm egy finn faárú szállító cégnek fuvaroz.

Kamionnal a finn prérin

           Naponta 76 tonna faárút mozgat meg, amit 80-280 km körüli távokra szállít havas, illetve jeges utakon -20 °C hidegben. Az igen nehéz körülmények között Friedhelm különösen örül az Arocs jó kezelhetőségének, kényelmének és 360 lóerős teljesítményének, melyekkel hű társa a finn prérin.

          Azt hiszem, ilyen körülmények között valóban szükség van a tökéletes megbízhatóságra, és semmiképpen nem lehet megkockáztatni egy elakadást. Amelyik teherautó itt bizonyít, az valóban letett valamit az asztalra. Persze, ugyanez elmondható a sofőrre is. 

Kamionnal a finn prérin

            Napjaink hétköznapi lovagjai a kamionsofőrők. És itt főleg azokra gondolok, akik akár hetekig nem látják családjukat, szeretteiket. Sokszor az anyagiak miatt kényszerülnek erre a kemény munkára, bár van, akinek gyermekkora óta ez a vágya. Mindenesetre minden tiszteletet megérdemelnek!

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...
Ultimate Celica

180 lóerőből 500: az Ultimate Celica története

Elsőkerékhajtás, 180 lóerő, 1,8 literes szívómotor: ilyen volt a hetedik generációs Celica GT-S. Néhány akkori Toyota-főnök fantáziáját megmozgatta az

Read More...
differenciálmű

A differenciálmű – jövőre lesz 100 éves

A differenciálmű - autós szlengben difi – fő feladata a motor nyomatékának átvitele a kerekekre. Ez a fantasztikus találmány

Read More...

Mobile Sliding Menu

×