Vezettem az új Nissan Leaf-et, nagyon megy! – Nissan Leaf 2018 próbakör

In teszt
Nissan Leaf 2018 próbakör

Az új Nissan Leaf néhány hónapja mutatkozott be, erről itt írtunk. De teszt példányhoz jutni nagyon nehéz. Egy PT1-es, előszériás darab itt volt Magyarországon és alkalmam volt zárt területen vezetni, tekintve, hogy rendszám nincs rajta.

Tekintsék meg a videót, ahol azért tövig nyomtam a gázpedált:

Amit tudtunk már, hogy a méretei az elődhöz képest szinte nem változtak. Maradt a 2,7 méteres tengelytáv, a szélesség 2 mm-el nőtt, a hossz pedig 4,45 méterről 4,49 méterre változott.

Nissan Leaf 2018 próbakör

Viszont a csomagtér 370 literről 435 literre nőtt! Ami még fontos, hogy a súlya 1,5 tonnáról 1,54 tonnára nőtt, tehát effektíve nem lett nehezebb. Ahogy korábban írtuk, az akksija nagyobb lett, 30 kWh óra helyett már 40 kWh-ás.

Nissan Leaf 2018 próbakör

És erő tekintetében is jelentős a fejlődés: 110 kW és 320 Nm mozgatja az autót. Elvileg 80 %-os töltöttséghez 40 percre van szükség villámtöltővel. A hatótáv pedig 240-300 km körül mozoghat.

De amire én kíváncsi voltam, hogy milyen az új Leaf, mint autó? Milyen vezetni? Amit előre kell bocsátanom, hogy mivel ez egy előszériás autó, még sokat fog finomodni, javulni. De azért remélem, a lényeg át fog jönni. Bár országútra, autópályára nem mehettünk és csak egy rövid próba volt lehetséges.

Szóval induljunk!

Nissan Leaf 2018 próbakör

Az új Leaf sokkal barátságosabb az elődnél. Kellemesen vesz körül a beltér, és ami nagyon dicséretes, az ülés szuper.

Nissan Leaf 2018 próbakör

Nagyon minőségi és kényelmes az ülés

Szinte nem is kellett állítanom, mégis kényelmes, jól tartja a derekat és jó az oldaltartása is. Ahogy a rövid kör alatt a bukkanókat vette az autó, az ügyes volt. Nem túl kemény a rugózása, de nem is túl lágy. És nagyon jól abszolválta nagyobb sebességgel a fekvőrendőröket. A vezetési érzet így, rövid távon jónak tűnt.

Nissan Leaf 2018 próbakör

Az E pedál kapcsolója pirossal jelölve

Én az E pedált egyből bekapcsoltam, így úgy viselkedik, mint egy BMW i3, ha elveszem a gázt, erőteljesen lassít. Szóval amit ilyen rövid távon tapasztaltam, az tetszett. Hát még amikor egy rövid egyenesen padlóig tapostam a gázpedált! Az új Leaf már hozza az elektromos autóktól elvárt ütős gyorsulást, 0-ról 100 km/h-ra 7,9 másodperc alatt gyorsul. Remélem, ha lesz már rendszámos tesztpéldány, hosszabban is alkalmam nyílik tesztelni az autót.

Szóval ilyen rövid kör alatt nagyon jó volt a benyomásom, ez egy sokkal jobb autó, mint az elődje volt. Az induló ára pedig állami támogatással 8,5 millió forint.

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×