Spanyolországban készül majd az első elektromos Opel modell

In hír

Nagy bejelentést tett az Opel

A spanyolországi Figueruelasban működő üzemben készül majd az első elektromos Opel-modell 2020-ban – jelentette be Michael Lohscheller, az Opel/Vauxhall vezérigazgatója Madridban.

Mint mondta, az elképzelések szerint 2024-től minden Opel modellből készül elektromos változata is, a sort a Corsa gyártásával kezdik két év múlva.
Ezt megelőzően pedig a jövő évtől a figueruelasi gyárban elkezdik a hagyományos Corsa gépkocsik legújabb, hatodik generációjának a gyártását is
– tette hozzá.
A vezérigazgató hangsúlyozta, mindez döntő előrelépést jelent a francia PSA-csoport által tavaly augusztusban átvett autóipari vállalat számára.
A Zaragoza melletti autógyárban 1982 óta gyártanak Opel Corsa autókat, ez idő alatt több mint 13 millió gépjármű került ki innen. A
Corsa mellett Mokka X, Crossland X, és Citroën C3 Aircross gyártása zajlik az üzemben, ahol mintegy 5400 embert foglalkoztatnak.
Az elmúlt évben több mint 382 ezer gépkocsi került ki a spanyolországi gyárból, 6 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Forrás: MTI

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Hankook Abroncsadományozás

Májusban indul a Hankook Abroncsadományozási Programja

A Hankook másfél évtizede segíti a közlekedésbiztonságot minőségi gumiszettek adományozásával 2025-ben közel 130 szervezet jutott prémium gumiabroncsokhoz Idén

Read More...
Lexus LFA

V10 helyett csend: a Lexus LFA utódja szilárdtest-akkumulátorral érkezik

A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt: nem V10-es lesz,

Read More...
DeTomaso Pantera

Ennek a Jim Farley által eladott ritka sportautónak meglepő Ford-története van

Jim Farley, a Ford elnök-vezérigazgatója nemrégiben egy látszólag a Fordhoz nem kapcsolódó ügy miatt került a címlapokra: 1972-es DeTomaso Pantera

Read More...

Mobile Sliding Menu

×