
Ennél aranyosabb, alkalmazkodóbb hétköznapi társat még nem láttam. A feleségem szerint női autó, szerintem nem. Olyan kis mokány, vagány

Ha a Peugeot ralisportban elért korábbi sikereiről esik szó, késlekedés nélkül nevezi meg mindenki a 205-öst. Az elhivatott rajongók

A Ford a GT-motorját frissítette 2020-ra, ezért az már 660 lóerős. Emellett javították a motor hűtését is, ami a

Átadták az M4-es autóút Üllő és Albertirsa közötti 30 kilométeres szakaszát pénteken. A kétszer kétsávos út nettó 52 milliárd

A Hyundai teljesen új dizájnt szán a következő i20-nak. Ez lesz az első modelljük, ami a „Sesuous Sportiness” dizájn

A BMW privát versenyzők számára készített versenyautójának finomhangolása a végéhez közeledik. Így hát meg is villantották Észak-Amerikában IMSA WeatherTech

Néhány skiccből kiderül, milyen lesz nagyjából az új Skoda Octavia RS, amit a Genfi Autókiállításon fognak bemutatni. Nagyon erős

Bár az utolsó negyedévben javult, összességében csökkent a Fiat Chrysler forgalma és nyeresége 2019-ben. A Fiat Chrysler tavaly 108,2

A frissen fejlesztett alufelnit 2021-ben a BMW iNEXT és a BMW i4 is megörökli. Tekintve, hogy a felni által

A Fiat tett egy újabb lépést a villanyosítás útján és bemutatta a Panda és az 500 mild hibrid változatát.