
Kardos Norbi igyekszik minden lehetőséget kihasználni a quadozásra, és gőzerővel készül a 2020-as szezon hátralévő versenyeire. Sőt, új géppel

A 2020-as esztendőben ismét bővült a Speed Rally Team, ráadásul ezúttal egy hölgy, Matus Gabi erősíti a QUAD szekciót! Szia

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) iránymutatása szerint augusztustól lehet tervezni Magyarországra nemzetközi autóverseny-sorozatok futamait, ebből adódóan júliusban talán már elindulhatnak

Több, mint 650 indulóval elkezdődött a 8 fordulósra tervezett Hungarian Virtual Dirt Rally 2.0 Championship 2020. Magyarországon egyedülálló módon

Tavasz eleji interjú Gerevich Dominik autóversenyzővel. Dominikkal utoljára ez év elején beszélgettünk óriási tervei voltak. Őt kérdezem, mi is történt azóta. Sok

#MARADJOTTHON – a világméretű felhívás természetesen a BMW gyári pilótáira is vonatkozik, akik ahelyett, hogy valamelyik aszfaltcsíkon futnának versenyt

Tassi Attila és a Honda Racing WTCR versenyzői hamarosan rajthoz állnak a virtuális versenypályán. A nyitó futamra hétfő este (április

Kedves barátom, Hajósi Miki juttatta el hozzám az alábbi videót, ahol a most munka nélkül maradt versenyzők kérik szurkolóikat,

Túl volt az első tesztjén február végén a Lukács Csucsu Kornél – Tóth Imre páros, akiknek idén a Citroën

A rallye bajnokságok rajtját egész Európában elnapolták, de az East Motorsport párosa, Csomós Mixi és Nagy Attila így is