Az Audi megtalálta, mire volt még szükség a Földön. Ami sok ember problémáját oldja majd meg… No nem, de egy pár gazdagabb embernek biztos mosolyt csal majd az arcára. A 600 lóerős, 800 Nm nyomatékú monstrum padlógáznál meggörbíti a teret. Ahogy ezt az általunk próbált sima Q8 is megtette.

Szóval az RS Q8 most a csúcs az Audi RS palettáján. Egy picit felcsinosítva még jobban néz ki, és hogy még brutálisabban megy – ez már közelít a Tesla Model S gyorsulásához – ahhoz nem fér kétség. Az autót 2020 első negyedében kezdik forgalmazni Németországban és az induló ára csekély 127.000 Euró lesz ( nagyjából 42 millió forint).
Oliver Hoffman elmondása szerint az RS modellek történetében ez az első eset, hogy egy SUV-t vettek kezelésbe. A V8-as benzinessel ez a presztizs csúcs az RS családban.

A 4.0 literes V8 800 Nm-es csúcsnyomatéka 2,200 és 4,500-as fordulat között rendelkezésre áll. A kombinált fogyasztásra 12,1 litert írnak a gyáriak. A százas 3,8 sprint után a 200 is megvan 13,7 másodperc alatt. A végsebességet alapból 250 km/h-nál korlátozzák, de a dynamic package-el ez kitolható 305 km/h-ra.

A hangja
Érdekes, hogy az autó hangjának szuperságát nem elsősorban a dupla kipufogórendszerrel indokolják, hanem az 1-3-7-2-6-5-4-8 gyújtási sorrenddel.
A biturbós V8-hoz tartozik még egy 48 voltos mild-hybrid rendszer is. Ez állítólag 0,8 liter üzemanyag megtakarítására képes 100 km-en ként. Emellett részterhelésnél a nagy V8-as 2-es, 3-as, 5-ös és 8-as hengerét lekapcsolja a rendszer. Konkrétan nem fecskendez be üzemanyagot, nem ad gyújtás és zárja a szívó és kipufogó szelepet.
Apropó, tudják, hogy lehet Kiput fogni?…..Kell hozzá egy kipu fogó. 😊
A v8 erejét természetesen quattro összkerékhajtással és egy 8 sebességes tiptronic váltóval viszik át a talajra. Alapból 40% jut előre és 60% hátra. De a vezetési szituációtól függően mehet előre akár 70%, vagy hátra akár 85 %.
A futómű alapból adaptíve légrugós sport felfüggesztés. Ehhez még rendelhető elektromechanikus stabilizáció is. Alap még az összkerék kormányzás, ami kis sebességnél ellentétesen, nagyobb tempónál megegyező irányba tekeri a hátsó kerekeket az elsőkhöz képest.
A 22 colos alufelnik 295/40-es gumikat hordanak és nagyon jól állnak a sportos batárnak. Rendelhető még 23 colos felni is, amit ha télen nem használunk, felfordítva kiadhatunk kisebb családoknak.



Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére



