Itt a világ első 800 kilométer hatótávú elektromos autója

In elektromos autók, hír

Az idén szeptemberi bemutatót követően 2021 elején dobhatja piacra első elektromos autóját, egy szedánt a Lucid, amelynek a neve Air.

Idén szeptember 9-én mutatja be az elektromos autók gyártására létrejött startup, a Lucid az első autóját, az Air-t, amelyről a gyártó azt állítja, hogy ez a világon az első 500 mérföld, vagyis közel 805 kilométer hatótávú elektromos autója. Hivatalos mérés még nem volt, így a végeredménnyel érdemes még várni, ráadásul azt is tudjuk, hogy a valóságban jóval kisebb az elektromos autók hatótávja, mint amit a hivatalos méréseken tudnak az autók.

Fotó: Lucid

A cég azt állítja, hogy ez a világon az első olyan autó, amelynek a hatótávja 500 mérföld. Hivatalos tesztelésen még nem járt a jármű, úgyhogy nem tudhatjuk, hogy az 500-as szám csak egy jó reklámfogás, vagy fedi a valóságot, mindenesetre a Lucid azt állítja, hogy független tesztelésen 517 mérföldet teljesített a jármű.

A Lucid vezérigazgatója, Peter Rawlinson annyit elárult a Reutersnek, hogy az Air ára jóval 100 ezer dollár felett lesz, alacsonyabb árú változatok csak később várhatók. Csak összehasonlítás képpen, a Tesla Model S közel 75 ezer dollártól indul.

Fotó: Lucid

Nagy a verseny az elektromos autó gyártók között abban, hogy a hasonló kategóriájú autóik közül melyiknek a legnagyobb a hatótávja, ugyanis a vásárlókat leginkább a hatótáv-para zavarja, ebben a versenyben eddig a Tesla állt a legjobban, az amerikai cég idén júniusban jelentette be, hogy az EPA mérésein több mint 400 mérföldes, vagyis közel 644 kilométeres hatótávot ért el a Model S Long Range Plus.

A Lucid első modellje az Air, azt majd egy SUV követi 2023 elején, mondta Rawlinson, aki korábban a Tesla Model S vezető tervezője volt.

 
Fotó: Lucid

Forrás: portfolio.hu

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...
Ultimate Celica

180 lóerőből 500: az Ultimate Celica története

Elsőkerékhajtás, 180 lóerő, 1,8 literes szívómotor: ilyen volt a hetedik generációs Celica GT-S. Néhány akkori Toyota-főnök fantáziáját megmozgatta az

Read More...
differenciálmű

A differenciálmű – jövőre lesz 100 éves

A differenciálmű - autós szlengben difi – fő feladata a motor nyomatékának átvitele a kerekekre. Ez a fantasztikus találmány

Read More...

Mobile Sliding Menu

×