A Dacia Spring EV nem megy Nagy-Britanniába, a Renault nem tervez jobb kormányos változatot

In elektromos autók

A Dacia két napja mutatta be a Spring Electric elektromos autót, de már jelentkezett egy érdekes probléma. Az Egyesült Királyság sajtóközleményéből egyértelműen kiderült, hogy nem kerül forgalmazásba náluk, pedig az igény nagy lenne.

“Nem tervezik a Dacia Spring Electric értékesítését az Egyesült Királyságban” – olvasható a közleményben, a cég nem közölt több részletet. Az angol online magazin szerkesztői kíváncsiak voltak az okokra, hogy miért nem viszi a Renault/Dacia a piac legolcsóbb elektromos autóját az Egyesült Királyságba, ezért megkeresték a Renault és a Dacia sajtó képviselőit.

„A Dacia Spring a kínai City K-ZE adaptációja, amely már 2019 óta létezik Európán kívül, bal oldali kormánnyal” – nyilatkozta Matthew Bendall, Groupe A Renault UK sajtó- és közönségkapcsolati vezetője a CarScoops-nak. “Jelenleg nincsenek tervek az autó jobb kormányos változatának készítésére, ez az akadálya az angliai forgalmazásnak, de értékeljük a felvetést” – tette hozzá a képviselő.

Tehát az ok, hogy a Renault nem akar beruházni a Dacia Spring Electric jobb kormányos változatába, főleg, hogy az elektromos városi crossovert Kínából szállítják az európai piacokra nagy költségek árán. Ez azt is jelenti, hogy más európai bal oldali közlekedésű országok, például Írország, Ciprus és Málta sem kapja meg a Dacia villanyautóját.

A Dacia Spring Electric egy újratervezett és kissé továbbfejlesztett Renault City K-ZE, amelyet már 2019 szeptemberétől Kínában értékesítenek. Az autót az eGT New Energy Automotive, a Dongfeng, a Renault és a Nissan közös vállalkozása készíti és a kínai City K-ZE csak bal oldali kormány beépítéssel érhető el. A kis EV a Renault-Nissan CMF-A platformjára épül.

Európában értékesített Dacia Spring Electric ugyanabban az üzemben készül, mint a City K-ZE, a kínai Hubei tartományban, Shiyan-ban.

Forrás: carscoops

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×