
Komoly újdonság, hogy a márkán belül elsőként a városi kisautó kapott mild hibrid hajtásláncot. Négy év után megújult a Kia

A Volkswagennek fizetnie kell azoknak, akik a társaság dízelbotrányában érintett automodelljeiből vásároltak - így határozott egy ügyfél keresete alapján a

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán ismertette az elektromos autók új támogatási programjának részleteit Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős

5 milliárd eurós, állami garancia mellett nyújtott hitelről egyezett meg nagybankokkal a Renault A Renault eladásai már a válság előtt

A Szadán nyíló parkban százféle állatot lehet majd megnézni A szafariparkot a Magyar Nemzeti Cirkusz mintegy száz állatának téli szállásán,

A Budapest Restart-programnak megfelelően hétvégére átadják a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak a pesti alsó rakpartot, amelyet szombat hajnalban zárnak

Új szabályzást fogadott el az Európai Parlament (EP) a gumiabroncsokra vonatkozóan A gumiabroncsok címkéin 2021-től fel kell tüntetni az abroncs

Várható volt a csúszás Engem az lepett meg, hogy csak most jelentették be, teljesen nyilvánvaló volt, hogy erre sor fog

Az egyik remek dolog, amit az elektromos hajtás hozott, hogy a régi autókat sorra támasztanák fel villanyautóként Ha valaki az

Csődközeli helyzetbe került a világ egyik legnagyobb autókölcsönzőjeként számon tartott Hertz, a cég már most elmaradásban van az adósságok