A Jaguar elektromos SUV koncepció változatát egy éve mutatták be a Los Angelesi Autókiállításon. Most ugyanitt tesztelték a 200 prototípus egyikét, mennyit megy el egy töltéssel.
A történet szerint a teszt apropója az volt – írja a Jaguar marketing osztálya – hogy Ann Voyer Pasadenából megkérdezte a Jaguart, vajon az I-Pace meg tudja-e tenni az ő kedvenc kiránduló útvonalát egy töltéssel? Ez az útvonal pedig nagyjából 200 mérföld (322 km) hosszú és Los Angelesből, a Sunset Boulevardról indulva tart egészen San Luis Obispo-ig.
Erre a Jaguar elvitte Annt egy sétakocsikázásra az általa említett útra és természetesen az I-Pace a kb. 320 km-t egy töltéssel teljesítette. Ann pedig nagyon elégedett volt és dicsérte az autó külsejét, belsejét, környezetbarátságát. És hát vesz is majd egy I-Pace-t.
Erre majd 2018 márciusától lesz lehetősége, akkortól rendelhető ugyanis az autó és az ára is akkor kerül nyílvánosságra.
Egyébként korábban 500 km feletti (NEDC ciklus) hatótávot ígértek a 90 kWh-s akksival. A NEDC ciklus szerinti érték pedig valós körülményekre lefordítva tényleg 320 km körül lehet. A 400 lóerős és 700 Nm nyomatékú autó 4 másodperc alatt éri el a 60 mph-et (96 km/h).
Egyébként a több, mint 200 legyártott prototípussal 1,5 millió teszt mérföldön és 11,000 teszt órán vannak túl.
Végülis szép, szép az I-PACE, de az E-TypeZero még mindig mindent visz!