Kínában nyitott akkumulátor gyárat a BMW

In elektromos autók
BMW akku gyár Kínában

A BMW a Brillance China Automotive Holdings Ltd-vel együttműködve nyitott akku gyárat Shenyangban. A gyár a BMW 5 plug-in hibrid változatát is gyártó dadong-i üzemet fogja ellátni akkuval.

BMW akku gyár Kínában

A BMW-nek ez már a harmadik akku gyára német dingolfingi és az amerikai spartanburgi üzem után.

BMW akku gyár Kínában

Ahogy korábban írtuk, Kínában 2018-tól tulajdonképpen csak Kínában készült akkuval szerelt elektromos autókat lehet majd eladni. Micsoda „szerencse” ez a BMW-nek, hogy pont időben – a bejelentés után néhány nappal – lett is egy ilyen üzemük. Tehát pont tudnak majd eladni autókat a térségben.

Oliver Zipse azt nyilatkozta: „2025-re az elektromos BMW-k és MINI-k ealdása a globális értékesítés 15 és 25 százaléka között lesz.”

A BMW számára nagy lépéselőny, hogy házon belül fejlesztik és gyártják az akkumulátorokat. Ezzel hatalmas technológiai tudásra tesznek szert.

Hogy készül az akku

BMW akku gyár Kínában

A nagy feszültségű akkumulátorok gyártása két szakaszra bontható. Az első szakaszban egy teljesen automatizált folyamat lítium-ion cellákat hoz létre, amik nagyjából egy papír kötésű könyv méretűek. Ezeket ellenőrzik és egy nagyobb egységgé fűzik össze, amit akku modulnak neveznek.

BMW akku gyár Kínában

Az akku modulokat ezután összeállítják  a csatlakozókkal, vezérlő egységekkel és hűtő egységekkel egy alumínium házban. Az alumínium ház mérete és formája, csakúgy mint a felhasznált akku modulok száma az autó típustól függ.

BMW akku gyár Kínában

Amint korábban olvashatták, a BMW szeptemberig 68.687 elektromos autót értékesített. Év végere pedig el akarják érni a 100.000-es bűvös határt.

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

BMW fűtőradiátor

Szétkaptam, mint majom a zsebórát – avagy fűtésradiátor csere a BMW-n

Kedvenc BMW-mel kapcsolatban egy ideje már nyomasztott valami. Damoklész kardja lebegett felettünk. Kicsi dolognak tűnt, de nagy bajt sejtetett.

Read More...
Lexus IS 350

Lexus IS 350 – az utolsó mohikán

Az észak-amerikai piacon hagyományosan erős kultúrája volt a nagy lökettérfogatú, hat- és akár nyolchengeres sportlimuzinoknak, ám mára szinte teljesen

Read More...
MG S5

Elektromos MG autókkal erősödik a speciális nevelési igényű gyermekek ellátása Dél-Magyarországon

Négy MG S5 elektromos személyautót adtak át Baján a Bajai Tankerületi Központnak és a térség két EGYMI intézményének. A

Read More...

Mobile Sliding Menu

×