
Éleződik a helyzet a magyar autóiparban Miközben az autógyártók és a hozzájuk közelebb eső beszállítók a beszállítói láncok megszakadására panaszkodnak,

A hatvani Bosch-gyár megrendelési állománya 70-75 százalékkal zuhant, ezért a cég több mint 800 embertől válik meg - derült

Romló termelékenység Az elmúlt négy évben folyamatosan rontotta a Szlovákiában működő autógyárak termelékenységét bérek emelkedése. Ezt a cégek versenyképessége is

Több ezer munkahelyet számol fel az elkövetkező három évben világszerte a Daimler AG - jelentette be konkrét létszám megadása

Nagyon megváltozott a környezet. A személyautó-gyártás 5 százalékkal csökkent az év első felében A globális autóipari beszállítói piacon erre az

A következő válság magával ránthat mindent Ahhoz képest, hogy milyen kis részért felel a foglalkoztatásból az autóipar, túl nagy a

Immár 6. alkalommal rendezték meg az Automobil és Tuning Show (AMTS) rendezvényen belül a „Magyarok a világ járműgyártásában” tematikus

Először vettem részt pénteken az évente megrendezésre kerülő HVG Cégautó konferencián. Minden elfogultság nélkül gratulálok a szervezőknek, a helyszínválasztás